2010.07.23.

Jó sok idő telt el utolsó bejegyzésünk óta, aminek igazából egyetlen oka van: hogy nem tudtuk, hogy búcsúzzunk el tőletek. Megkedveltünk - sőt, kicsit meg is ismertünk - titeket, örültünk, hogy egyre többen olvastok, kommenteltek, e-mail-ekkel és különböző ötletekkel segítitek a munkánkat, ennek ellenére most mégis befejezzük. Lehet, hogy csak egy rövid időre, lehet, hogy örökre. Szerkesztőségünk egyik fele amúgy sem elérhető, Barcelonába indult (ott nézte a vb-döntőt, képzelhetitek, mit élt át), de már Ecuadorban van, és azt mondta, megy tovább délre, míg meg nem unja (vagy míg nem találkozik személyesen is Maradonával). A másik fele meg ugyan Magyarországon, de körülbelül két hónapja a feje tetejére állt az élete - olyannyira, hogy még az angoloknak is drukkolt nyilvános helyen - így a vb végére több sebből vérezve, fehér zászlót lobogtatva kegyelemért könyörgött.
Búcsúzunk a boldog spanyol válogatottal (mert velük még tartoztunk),


egy utolsó reklámmal:

és KÖSZÖNJÜK!
♥♥♥

10 megjegyzés:

Strawberry írta...

Én azért nagyon remélem, hogy nem örökre fejeztétek be :(
Imádtalak olvasni titeket és (ha beszélhetek a többiek nevében is) mi is köszönjük, hogy ilyen szuper oldalt vezettetek és követhettünk figyelemmel :)

kriszti írta...

hiányozni fogtok :( NAGYONIS mert nem rég szoktam rátok :)

ladybegetto írta...

jajj neeeeeee:(:( nagyon hiányozni fog az oldal, nagyon jo volt minden nap olvasni, és tudni h vannak olyan csajok akik ugy éreznek a foci iránt mint én:) köszi nektek!

Névtelen írta...

Köszönjük szépen, hogy eddig voltatok nekünk! Nagyon remélem, hogy nemsokára új bejegyzéseket láthatunk itt.
Még egyszer sok köszönet azért, amit csináltatok!
Várlak vissza titeket!
További szép nyarat!

Kriszta írta...

Csatlakozom a többiekhez, mind szomorúságban, mind reményben, hogy egyszer még folytatjátok! Jó volt ez az oldal, nagyon!

Scala írta...

Jézusmária. Mint derült égből a villámcsapás. :(

Nagyon köszönjük az eddigieket, és sok sikert mindenkinek! :)

Emma írta...

Ó de kár, pedig csak mostanában találtam rátok és máris vége :(
Sajnálom, jó volt olvasni titeket :)

Névtelen írta...

Csatlakozom a többiekhez, nagyon jó volt titeket olvasni még fiúként is, sajnálnám, ha ez végső búcsú lenne...

Orsi írta...

Jaj, ne! Úgy fogtok hiányozni... A vicces bejegyzések, a képek, amik mindig meg tudtak nevettetni, a CR képek (..:)..), minden.
Remélem, folytatjátok, és ez még nem végleges búcsú...:(

janettaylor írta...

Sok sikert nektek! :)